Hálás feladatnak tűnik a totyogó apróságok fényképezése, de tudni kell, hogy ez nem az a kor, amikor a picik hosszú ideig képesek ránk várni. Éppen ezért gyorsan kell dolgoznunk, állandóan keresve a különös helyzeteket. E behatároltság miatt jó, ha zoomlencsét használunk, amivel anélkül készíthetünk közeli felvételeket, hogy megzavarnánk őket, s ami arra is alkalmas, hogy kiválasszuk a nekünk megfelelő hátteret és képkivágást.
Ha kicsit leguggolunk, pontosan olyan magasságban leszünk, mint a kisgyerekek. Ezáltal élethű hatást tudunk elérni, sokkal jobb, mint ha magasról tekintenénk le rájuk.
Vegyük figyelembe, hogy mennyi és milyen fénnyel tudunk dolgozni. Koruknál fogva nem kérhetjük ugyanis meg a kisgyerekeket, hogy álljanak odébb és maradjanak nyugodtan, mert egy nem oda illő árnyék van az arcukon. Ha egy gyermek boldogan ugrál a nap előtt, akkor vakuval vagy egy derítővel megvilágíthatjuk az arcát. Ha ezt elmulasztjuk, akkor a gyerek alakja sziluett- ként vagy sötét foltként fog csak látszódni, és elég elszomorító lesz az eredmény. Ha tág blendét használunk, akkor nagyon kis mélységélességet kapunk a képen, főleg a teleobjektíveknél. Ez azt jelenti, hogy a háttér életlen lesz, és több hangsúly esik a gyermek arcára. Ha ilyenkor ráadásul gyorsabb zársebességgel exponálunk, a mozgolódó lurkókat mozdulatlanná tehetjük a képeken. Ne feledjük, hogy a gyerekek hamar elfáradnak és ráunnak a fotózásra.
Ha nem örökítjük meg őket akkor, amikor ők engedik, maradnak az általunk ki- erőszakolt helyzetek, ami viszont aligha fog mást eredményezni, mint síró gyermekek fotóalbumát.