A legtöbb figyelmet mindig válltól felfele, a fejnek szenteljük, nem törődve az egész alakkal. Fontos, hogy próbáljunk meg nyugodt és kellemes légkört teremteni, és tisztázni magunkban, hogy mit is akarunk. Annak magyarázata, hogy egész alakjában meg akarunk örökíteni egy embert, lehet a ruházata vagy egyszerűen a karaktere. Próbáljuk meg őt a hozzá illő környezetbe helyezni, így képünk még egyedibb lesz.
Amikor szobában fényképezünk, az ugyanúgy lehet személyes kifejező eszköz, mint bármi más. A teljes alakos kép nem azt jelenti, hogy' a személynek feltétlenül függőlegesen kell állnia a képen, hanem inkább arra utal, hogy az egész testnek szerepelnie kell a képen, de a modell ülhet, térdelhet vagy fekhet is.
Ha egy embert teljes egészében lefényképezünk, akkor próbáljuk megkérni, hogy a kezével tegyen valamit, ne csak lógassa a teste mellett. Persze nem biztos, hogy ennek minden esetben így kell lennie, de nagyon sok ember esetlenné válik, ha csak tétlenül lógatja a kezét.
Amikor egy szobában vagyunk, kérjük meg alanyunkat, hogy dőljön neki az ajtófélfának, kezeit tegye maga mögé vagy kulcsolja össze maga előtt, és fejével forduljon a fényképezőgép felé. Ha a munkahelyén vagyunk, a munkaeszköz mindig nagyon jól mutat a képen.
Sokszor ezek a kézenfekvő dolgok nem jutnak az eszünkbe.
A legtöbb ember szeretne magasnak tűnni a róla készült képen. Ezt alacsony gépállással érhetjük el, ami megnöveli a lábak hosszát. Ez különösen akkor igaz, amikor széles látószöget használunk.
Mindez megfordítva is működik: a felső nézőpont csökkenti a testméreteket. Attól függően, hogy fényképező- gépünk hol helyezkedik el az alany arcához képest, meglepő hatásokat érhetünk el. Amikor a személy ül, akkor nem jelentkezik a méretcsökkenés, hacsak nem megyünk nagyon közel a széles látószögű optikánkkal.
Ha az egész szobát akarjuk megörökíteni az alakokkal együtt, és magas nézőpontot alkalmazunk, vigyázzunk, hogy jól helyezzük el a személyeket, mert a környezetük könnyen magába olvaszthatja őket.
Amikor vakut használunk, próbáljuk meg elkerülni az alattomos árnyékokat a személyek háta mögött, különösen ha közel vannak egy falhoz. Ha a meglévő fényt használjuk, akkor ellenőrizzük, hogy gépünk nem fog-e beremegni a hosszú záridő alatt. Abban az esetben nincs állványunk, támasszuk neki valami szilárd dolognak a fényképezőgépünket. Ha van állványunk, akkor helyezzük el a gépet, és próbáljuk meg minél előnyösebben elrendezni a szobát a keresőben. Ez azért is fontos, mert amikor megérkeznek alanyaink, akkor már nem kell őket várakoztatni, hanem oda ültetjük vagy állítjuk őket, ahová előre elterveztük.
Ez után már csak egy trükköt tanácsos elsütni, hogy a végső képre mindenki fel- szabadult legyen. Ez sokkal nyugodtabb atmoszférát kölcsönöz a képnek, ami professzionális hatást kelt.
Ha teljes alakos képet készítünk, akkor mindig emlékezzünk az aranymetszés törvényére. A módszert már az ókori görög művészek is használták.
Az aranymetszés körülbelül annyit tesz, hogy próbáljuk meg alakunkat úgy elhelyezni, hogy a kereszteződésében legyen annak a két elképzelt vonalnak, amelyek függőlegesen és vízszintesen a kép oldalainak egyharmadánál vannak meghúzva. Természetesen a szabályt át lehet hágni, de a kezdő fotósoknak jó irányt szabhat a kiegyensúlyozott kompozíciók készítéséhez.